Fenntartható élettérépítés

2021.11.17

Munkám és a Miniházakért Magyarországon Civil Társaság kapcsán létrejött találkozások sora azt erősítette bennem, hogy sok ember azért toporog, azért nem mer elindulni az otthonteremtés vagy az otthon átalakítás útján, mert ahhoz kevés a pénze (és/vagy a bizalma), hogy megbízzon egy generálkivitelezőt, viszont a tudása, tapasztalata ahhoz kevés, hogy maga vágjon bele. Hogy ennek mi van a hátterében - annak fényében is, hogy 30-40 évvel ezelőtt ez nem jelentett még ekkora problémát - nem mennék bele, de hogy erre megoldás kell, abban egyre biztosabb vagyok. Jelenleg még főállásban dolgozom az építőiparban - most épp műszaki koordinátorként - de túl azon, hogy ebben a formában az építőipari tevékenység tekintetében közel vagyok a burn-outhoz, számomra mindig fontos volt, hogy értéket teremtsek, s amiről most az építőipar szól, az nem ezt nyújtja. A profittermelés mellett az egyre szigorodó (de szociális oldalról egyáltalán nem átgondolt) szabályozásoknak való megfelelés teszi ki az ágazat nagyon nagy százalékát (tisztelet a létező kivételnek). E két törekvés eredménye pedig a hazai fizetésekből kigazdálkodhatatlan ingatlanárak, az átlagember egy életre történő eladósodása. 

Fiatalon az építészet, a kerámia és a szociológia vonzott, s talán ez utóbbi érdeklődés erősítette fel bennem azt, hogy valahogy segítsek azoknak az otthonteremtésben, akik kevesebb pénzt de jóval több energiát, lelkesedést, időt tennének bele abba, hogy saját otthonuk legyen.

Meggyőződésem, hogy ez összességében nem csak építőipari kérdéskör, mert sokaknak ki kell lépni az eddigi komfortzónájából is ahhoz, hogy élhető, viszonylag szabad élet mellett biztosítsa a lakhatását. Sőt, odáig mennék, hogy a lakhatás megoldása ma már nem feltétlenül egy ingatlanpiaci tranzakció (hogy vétel vagy bérlés az mindegy), hanem életmód- és értékrend választás is. Aki ma mint ingatlanpiaci tranzakcióra tekint az otthonteremtésre, az vagy jómódú (nem ők a célközönségem) vagy belemegy a mai fogyasztói alapú társadalom szabályaiba, aláírja és elfogadja azok feltételeit, ezzel 20-35 évre elkötelezi magát egy adott életforma mellett. (ők sem a célközönségem). Még ez utóbbira sem tudok hibaként tekinteni, van akinek ez tökéletesen megfelel, kielégíti és érvényesülni tud az adott kereteken belül. Remélve persze azt, hogy semmi hatáskörén kívül eső dolog nem jön közbe, ami borít mindent. Szükség is van rájuk, mert bár hiszem, hogy a jelenlegi társadalomnak nagyon erősen át kell rendeződnie, a városi élet maradni fog és maradnia is kell.

Nem csak hiszem, de az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján tudni vélem, hogy legtöbbször nem is gondoljuk ezt át ilyen irányból, s annak tudatos mérlegelése nélkül kötelezzük el magunkat banknak, életmódnak, hogy igazán mit is várunk hosszú távon az élettől, milyen minőségben akarjuk azt leélni. Azt az életet, ami (az 50 kapujából mondom) hihetetlenül gyorsan elröppen. 

Én azoknak kívánok segíteni, akik döntöttek, és ismeretek, tapasztalatok hiányában de tanulni- és tenni-készen állnak a kérdéshez. Jómagam immár 7 éve a kis ház-nagy telek életteret választottam, de idáig rögös út vezetett, megtapasztaltam többféle élettert a hozzá tartozó életmóddal. E tapasztalatok fényében készséggel segítek abban is, hogy milyen döntés lehet valakinek a legmegfelelőbb. (no nem én mondom meg, de fel tudom tenni előre azokat a kérdéseket, amikkel egy-egy választás során menet közben de már a döntés/elköteleződés után találkoznak a legtöbben)

De leginkább annak tudok kézzelfogható segítséget nyújtani, aki már döntött, s a döntés építkezést, felújítást, kertrendezést von maga után.